A szívkatéterezés
Az első emberi szívkatéterezést Werner Forssmann végezte 1929-ben, aki saját jobb kar vénáján keresztül vezetett katétert szívének jobb pitvarába. Ebben az időben elég gyakran megesett, hogy tudósok (saját bőrükön) tapasztalták meg, és bizonyították elméleti elképzeléseiket.
- szívkatéterezés, koszorúsér betegség
A klinikai alkalmazásra azonban még néhány évtizedet várni kellett, s ez utóbbi Andre Cournand és Dickinson Richards nevéhez fűződik. Mindenesetre a módszer bevezetésének jelentőségét igazolja, hogy mindezért 1956-ban mindhárman Nobel-díjat kaptak.
Andreas Gruentzig 1977 szeptemberében Zürichben, Svájban végezte a világon első alkalommal a PTCA (koszorúserek ballonkateres tágítása) nevű eljárást, amellyel a koszorúsér betegséget műszeres úton lehet kezelni. Gruentzig hamarosan az Amerikai Egyesült Államokban folytatta munkáját. Az Emory Egyetemen tanította meg kollégáját Meril Knudtsont, aki Calgaryba, Kanadába vitte tovább a módszert. Az 1980-as évek közepére már a világ nagyobb kardiológiai központjaiban elérhetővé vált ez a beavatkozás.
A szíven végzett katéteres beavatkozásokat többféleképpen osztályozhatjuk. Lehet diagnosztikus (tehát állapotfelmérő) vagy terápiás jellegű (vagyis gyógyító).
Diagnosztikus módszerek
A diagnosztikus csoportba sorolható például az intenzív osztályokon súlyos keringési elégtelenségben szenvedő betegek gyakran alkalmazott haemodynamikai monitorozása, mely a szív belső nyomási és áramlási viszonyainak követésével lehetőséget ad a mindenkori optimális terápia megválasztásához.
Tervezett vizsgálatként szokás nyomásméréseket és vérmintavételt végezni a szív különböző üregeiben a szívbillentyű-betegségek az egyes anatómiai születési rendellenességek pontos tisztázása érdekében
A diagnosztikus csoportba tartoznak a különböző elektrofiziológiai vizsgálatok is, amik a felszíni EKG vizsgálattal egyértelműen nem tisztázható komplikált ritmus és vezetési zavarok elemzésében segíthetnek.
Ismeretlen eredetű szívizombetegség esetén, vagy például a hazánkban is végzett szívátültetés után a beteg állapotának követése céljából történhet szívizom szövetmintavétel (biopszia) katéter segítségével.
Végül, de nem utolsósorban szívkatéterezés segítségével történik a szív koszorúereinek festése is, a coronarographia. Az első koszorúérfestést 1959-ben végezték, s a módszer azóta rengeteget fejlődött, rutinszerű alkalmazásáról 1967 óta beszélhetünk. A vizsgálat jelentősebb megterhelést nem jelent a beteg számára, szövődmény mintegy 1 százalékban szokott kialakulni, akkor is általában az elhanyagoltabb, súlyosabb eseteknél. Ez lehet helyi vérzés, vérrögképződés, láz, fertőzés, angina pectoris syndroma, szívritmuszavar, esetleg egy friss infarctus kialakulása. Sérülhet a katéter bevezetésére használt ér. Kivételes esetekben stroke, esetleg veseelégtelenség is felléphet. A mai gyakorlatban használt kontrasztanyagok már ritkán okoznak allergiás reakciót.
Mivel ezek elég riasztóan hatnak így olvasva, azt hiszem, ennek mérlegelésekor figyelembe kell venni, hogy ezzel szemben a struccpolitika választása sokkal veszélyesebb dolog. A koszorúérfestés esetleges szövődményével szemben annak elmaradásakor olyan veszélyek állnak, mint a nagy kiterjedésű szívinfarktus hirtelen halállal, túlélés esetén szívelégtelenséggel. A szövődmények gyakrabban fordulnak elő nőkben, 75 éven felüliekben, vese- vagy cukorbetegekben, illetve a szívbetegségek előrehaladott állapotában.
A beavatkozást egy speciális vizsgálóhelységben, műtőben végzik. A beteg egy röntgen készülék asztalán fekszik ébren, de nyugtatott állapotban. Az egyik kar vénájába infúziót szúrnak, amelyen keresztül a beteg szükség esetén gyógyszereket kaphat. A mellkasra elektródákat ragasztanak, amelyen keresztül a szív ritmusa folyamatosan követhető. A szúrás helyét érzéstelenítik., majd a comb fő verőerén (ritkában az alkar vagy a felkar artérián) keresztül egy katétert (csövet) vezetnek fel a koszorúerek szájadékaihoz, majd mindegyikbe egyenként kontrasztanyagot fecskendeznek, s a telődésről röntgenfelvételeket készítenek. Ez alapján megállapítható a koszorúerek pontos lefutása, a bennük található szűkületek száma, helye, kiterjedése és foka, a szűkület utáni kiáramlási pálya műtéti alkalmassága, és összességében a szív saját vérellátásának állapota, tehát a műtét szükségességének és lehetőségének megítélése.
- Terápiás lehetőségek
Eddig a diagnosztikus beavatkozásokról olvashattak. De, hogyan lehet gyógyítani katéteres módszerekkel? Például úgy, amikor szívmegállás esetén pacemaker (szívritmusszabályozó) elektródát vezetnek be egy nyaki vénán keresztül a jobb szívkamrába, lehetőséget teremtve ezzel a keringés fenntartására.
De katéteres módszerrel lehet ma már sérült szívbillentyűt plasztikázni, beszűkült szívszájadékot tágítani, pitvari sövényhiányt vagy épp magzati korból visszamaradt vezetéket bezárni. Gyógyszeresen nem befolyásolható súlyos ritmuszavarok katéteres módszerrel sikerrel megszüntethetők a ritmuszavart keltő gócok elfagyasztásával, coagulálásával.
Nem utolsósorban a koszorúér szűkület megoldása lehet az úgynevezett percutan transluminalis coronaria angioplastica (PTCA). A beavatkozás kevésbé megterhelő, mint a hagyományos koszorúérműtét. Egy, maximum két koszorúér betegsége (szűkülete) esetén ajánlott. Ekkor a koszorúérfestés módszeréhez hasonlóan vezetik fel a katétert a koszorúerek szájadékáig. Erre a vezetőkatéterre húzzák rá a ballonkatétert leeresztett állapotban, és megkeresik a szűkület/ek helyét. Itt aztán 3-8 atm nyomással felpumpálják, aminek hatására a koszorúér a szűkület helyén a ballon méretének megfelelően kitágul. A beavatkozás 90 százalékban sikeres. Két-három százalékban sürgős koszorúérműtétet kell végezni. Előfordulhat, hogy a tágított területen a beavatkozást követő fél éven belül ismét szűkület alakult ki. Ekkor a tágítást meg lehet ismételni. Fél év eltelte után ismételt szűkület csak ritkán alakul ki.
A beszűkült érszakaszba tágító csövet (stentet) is be lehet ültetni. Korábban csak mechanikai szerepük volt a behelyezett stenteknek, ma már olyan eszközök is léteznek, amelyek gyógyszert bocsátanak ki magukból. A gyógyszer jelenléte lecsökkentette az ismételt szűkület kialakulásának kockázatát, de kis százalékban helyi thrombus kialakítására hajlamosítanak.
A szívkatéterezést követően néhány órára megfigyelik a pácienseket. Amennyiben mindent rendben találnak, eltávolítják az elektródákat és az infúziós csövet. A beavatkozás típusától függően egyes esetekben még aznap hazaengedik a pácienseket, komolyabb beavatkozás (tágítás, stent betültetés) után még néhány napot bent kell tölteni a kórházban.
Összefoglalva tehát a katéteres módszerek számtalan lehetőséget nyújtanak mind a szívbetegség jellemzőinek megismerése, és egyre inkább azok megoldása terén is. Egyelőre azonban, bármennyire is imponáló a módszer kíméletes jellege, sok esetben még nem helyettesítheti a műtéti kezelést.